Minden,amit a Vámpírnaplókról tudni kell!

Itt mindent megtalálsz a színészekről,a sorozatról,epizódismertetők,galéria,meg minden,ami kell!

 
 
 
 
A Vámpírnaplók (The Vampire Diaries) egy amerikai fantasy tévésorozat, amelynek vetítése 2009-ben kezdődött a The CW Television Network filmcsatornán.
A sorozat L. J. Smith regényei alapján készült.
Hazánkban a szériát 2010. június 25-én kezdte vetíteni az RTL Klub. Az USA-ban 2010 szeptemberében indul a sorozat vadonatúj második évadja, még több izgalommal, vérrel és persze szerelemmel.
Történet:
A történet egy Mystic Falls nevű kis városkában játszódik, ahol a történelem során számos megmagyarázhatatlan és különös haláleset történt, melyet később állattámadással magyaráztak. Ebben a városban él Elena, öccsével és nagynénjével. Elena pár hónappal a történet kezdete előtt, elvesztette a szüleit egy autóbalesetben, amit ő túlélt. Az eddig népszerű lány most legszívesebben menekülne a világ elől, kívülállónak érzi magát, szakít a barátjával. Ráadásul otthon is gondok támadtak ez öccsével, aki droggal próbálta feldolgozni szüleik halálát. Ekkor érkezik a városba és az iskolába egy új fiú: Stefan Salvatore. Elena végre kiutat talál az elkeseredettségéből, hónapok óta először igazán boldognak érzi magát a fiú mellett. Ám hamar kiderül, hogy Stefan igazából egy vámpír, persze nem a rossz vámpírok közül való, ő jó útra tért és nem öl embereket, helyette állatokból táplálkozik. Nem sokkal utána megérkezik Stefan bátyja is, Damon, aki szintén vámpír, ám ő a rosszabb fajtából való és embereket öl meg a lebukást kockáztatja a város vezetősége előtt, akik tudnak a vámpírok létezéséről. Stefan minden erejével azon van, hogy megvédje Elenát és megakadályozza Damon mesterkedéseit, illetve kiderítse bátyja szándékait, hogy miért is tért vissza Mystic Falls-ba és hogy visszatértének van-e köze ahhoz az aprócska tényhez, hogy Elena kiköpött mása régi közös szerelmüknek, Katherine-nek. Mindemellett a cselekmény tovább bonyolódik, mikor egyre több vámpír bukkan fel a kis városban…
 
 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 10
Havi: 21
Össz.: 10 627

Látogatottság növelés
Oldal: A sorozatról
Minden,amit a Vámpírnaplókról tudni kell! - © 2008 - 2024 - mindenavampirnaplokrol.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »